2024. november-december, XI. évfolyam 6. szám
Magazinunk most is sok érdekességgel szolgál. Az aktuális szám tartalmából:
- Óriások és törpék – Nagy Antal írása
- Dzsungeltúra piócákkal – Kovács Zsolt írása
- Rendhagyó házi kedvencek – Kovács László írása
- Volt, nincs? – Bedő Péter és Major Borbála írása
- Az etruszk farkas – Udvarhelyi-Tóth Kata írása
- Bagoly, de nem tollas… – Danyik Tibor írása
- Csuszka csúszka – Selmeczi Kovács Ádám írása
- A legveszélyesebb állat – Mirtse Áron írása
- Botsáskák, az erdő kísértetei – Benyó András írása
- Átmeneti menedék – Fuchs Adrienn írása
- Zöld anolisz a terráriumban – Fehér Tamás írása
- Akiknek sokat köszönhetünk – Kovács Zsolt írása
- Százéves a pumi – Makó János írása
- Állandó rovataink:
Hírek a Budapesti Állatkertből, Hírdzsungel, Nemzetközi Zoo Híradó, Hazai Hírek, Ajánló
Archív kiadvány PDF formátumban:
Bagoly, de nem tollas...
Danyik Tibor írása
A nagy szikibagoly, tudományos nevén Gortyna borelii Pierret, 1837, a rovarok osztályának (Insecta) lepkék rendjébe (Lepidoptera) és bagolylepkék családjába (Noctuidae) tartozik, amely közel ötszáz fajával hazánkban a legfajgazdagabb nagylepkecsalád. Ezzel szemben a nemzetséget csupán két faj képviseli nálunk, a nagy szikibagoly és a bojtorjánbagoly (Gortyna flavago). A faj jelenleg érvényes taxonómiai besorolását illetően az ssp. borelii törzsalak a Párizsi-medencében élő populációkra vonatkozik, míg a többi, így a Magyarországon is élő populációk a ssp. lunata alfajt képviselik.
A teljes cikk letölthető: bagoly-de-nem-tollas.pdf
Dzsungeltúra piócákkal
Kovács Zsolt írása
A dzsungel a legtöbb ember képzeletében úgy él, mint egy égre nyúló fákkal, dús bokrokkal-liánokkal, páfrányokkal benőtt terület, ahol bozótvágó késsel kell utat vágni a sűrű növényzetben. És persze nyüzsög a sok állat, amelyek jelentős része csak arra vár, hogy megtámadja a bátor utazót.
Nos, a dzsungel általában nem ilyen, és a legkevésbé az igaz, hogy nyüzsög benne a sok állat, amelyek jelentős része ráadásul felettébb veszélyes. Erről mi magunk is meggyőződhettünk, amikor utunk következő állomásán, a világörökség részeként nyilvántartott Sinharaja Erdőrezervátumban tettünk látogatást. Az itt található fafajok 60, a rovarok, lepkék, kétéltűek, hüllők és emlősök 50 százaléka endemikus.
Volt, nincs?
Bedő Péter és Major Borbála írása
Az európai szürke farkas a nagyragadozók célirányos üldözése, illetve az élőhelyek megszűnése, feldarabolódása következtében a múlt században tűnt el a kontinens jelentős részéről. Az elmúlt két évtizedben azonban Európa-szerte tapasztalható a farkasok visszatérése és populációik növekedése. Hazánkban évtizedek óta megfigyelhető a természetes visszatelepülésük, elsősorban a Kárpátokból. Jelenleg az Északi-középhegységben és annak környékén állandónak tekinthető, illetve várható a jelenlétük. A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) működési területén elsősorban a Börzsöny hegység összefüggő erdőségei nyújthatnak megfelelő élőhelyet számukra, a keleti és északi szomszédos populációk pedig lehetőséget teremtenek a természetes visszatelepülésre.
Csuszka csúszka
Selmeczi Kovács Ádám írása
A magyar nyelv egyik érdekessége, hogy egy ékezet is teljesen más értelmet ad egy szónak. A honi madárvilág egyik általánosan elterjedt tagja, a csuszka, bár ékezet nélkül „írja a nevét”, igazán ügyesen csúszkál a fák törzsén.
A csuszkák az északi félteke mérsékelt övi erdőterületeit népesítik be. Családjukba (Sittidae) közel 30 faj tartozik, amelyek többsége Ázsiában él. Az európai fajok jellemzően lombos erdőkhöz kötődnek (bár vannak tűlevelűeket kedvelők is), és érdekes módon két olyan faj is él kontinensünkön, amely teljesen famentes, sziklás-köves területeken lakik.
A legjellemzőbb névadó faj az európai csuszka (Sitta europaea), amelynek számos alfaja létezik. Tudományos neve a görög szitté szóból ered, amelyet – mint harkályszerű madarat – már Arisztotelész is említett, s úgy gondoljuk, hogy ez csakis a csuszka lehetett.
A legveszélyesebb állat
Mirtse Áron írása
Az idősebbek bizonyára emlékeznek még Arkagyij Rajkin orosz színész és humorista fergeteges alakítására: jellegzetes akcentusával mesélt a nyúlról, aki a legerősebb állat az oroszlán után. Ezen persze mosolygunk, de az állatkertekben is valahogy így van – a nyulak minden bizonnyal több sérülést okoznak, mint az oroszlánok.
A dolog persze nem az oroszlánokon múlik: ők mindent megtennének, hogy ragadozó-hírnevükön ne essen csorba. Ám a modern állatkertek (legalábbis a felelősségteljesebbek) a veszélyes állatok esetében igen szigorú biztonsági rendszabályokat foganatosítanak. Míg egykor általános elvárás volt, hogy az állatok legyenek kezesek a gondozóikkal, akik bejártak hozzájuk a ketrecbe, kifutóba, és olykor még idomították is őket különféle produkciókra – mint ahogy az a budapesti állatkert archív felvételein is látható –, addig ma már az a törekvés, hogy minél többet megőrizzenek eredeti, természetes viselkedésükből, és a lehető legkisebb mértékben váljanak háziállattá.
Botsáskák, az erdő kísértetei
Benyó András írása
A botsáskákról mint az álcázás mestereiről szinte mindenki hallott már. Ez a körülbelül 3600 tudományosan leírt fajt számláló rovarrend hivatalos nevét (Phasmatodea) különleges álcázóképességéről kapta, ugyanis a latin phasma szó kísértetet, szellemet jelent. Ezzel is utalva rejtőzködőképességére, amelynek segítségével tökéletesen beleolvad a környezetébe. Alakja legtöbbször botra, ágdarabra hasonlít. Vietnám faunája is büszkélkedhet „vándorló levelekkel”, amelyek olyan tökéletesen utánozzák a növények leveleit, hogy számos helyi népcsoport úgy hiszi, ezek az állatok olyan falevelek, melyek lábakat növesztettek. Noha a formájuk jelentősen eltér a tipikus pálcikaalaktól, valójában ők is a botsáskák egy csoportját alkotják.
Átmeneti menedék
Fuchs Adrienn írása
A margitszigeti kisállatkert lakóit az elmúlt 22 évben immáron harmadik alkalommal kellett evakuálni az áradó Duna magas vízszintje miatt. Ahogy az Bacsó Péter A tanú című kultikus filmjében elhangzik: „Mert a Duna az jön, a Duna mindig jön” – és mindannyian tudjuk, hogy erre mindig alaposan fel kell készülni.
Pontosan így tettek a Fővárosi Állat- és Növénykert szakemberei is, akik már hetek óta folyamatosan figyelemmel kísérték az előbb külföldön gondot okozó, majd hazánkba érkező hatalmas vízmennyiséget. Minden helyzetre fel voltak készülve hetekkel a folyó tetőzése előtt.
Az 1950-es években alakult kisállatkertet – amely 2002 óta a budapesti állatkerthez tartozik – a 11 évvel ezelőtti nagy áradás óta most először kellett kitelepíteni néhány hétre. Bár az előrejelzések alapján úgy tűnt, hogy a vízszint nem éri majd el a 2013-as 891 cm-t, az állatok átszállítása a városligeti intézmény területére elkerülhetetlen volt.
Az állatok evakuálására a biztonságuk érdekében volt szükség, és ez jó döntésnek bizonyult, mert szerencsére egyiknek sem esett bántódása. A kitelepítés során a közel 20 főből álló szakértői csapat dr. Sós Endre természetvédelmi és állategészségügyi igazgató irányításával a lehető legnagyobb szaktudással, gondossággal, illetve az állatok számára a lehető legkisebb kitettséggel igyekezett a margitszigeti kisállatkert 110 lakóját biztonságba helyezni.
