Szöcskeegér. Már a neve is ellentmondásos, hiszen azt a képzetet kelti bennünk, amire a régi korok kutatói is gondoltak, hogy a valódi egereknél sokkal hosszabb hátsó lábainak köszönhetően kiválóan és magasra tud ugrani.

Azonban mára kiderült, hogy még egy alacsony peremű kis vödörből sem tud kijutni, nemhogy kenguru módjára pattogjon. És a korabeli tudósoknak nem ez volt az egyetlen komoly tévedése a magyar szöcskeegér kapcsán.

Kecses mozgású ragadozó szökdécsel a szántóföldön, hirtelen két lábra áll, végigkémleli vadászterületét, majd eltűnik a föld alatt. Ez a jelenet hazánk egyes tájain szerencsére még nem ritka, hiszen nálunk él a rejtőzködő életmódú, csodálatosan szép, viszonylag kistermetű ragadozó emlős, a molnárgörény (Mustelaeversmanii) legjelentősebb európai állománya.

A görények célirányos „ritkítása”, ami sajnos még napjainkban is igen elterjedt, kifejezetten káros. Arról nem is beszélve, hogy a molnárgörény Magyarországon és az Európai Unióban is védett faj, így elpusztítása törvénybe ütközik.

A 17. és a 18. század fordulóján óriásit fejlődött a nyugat-európai tudomány és művészet. Ezt a kultúrtörténeti korszakot ma felvilágosodásként emlegetik. Ugyanakkor a 18. századot a modern zoológia és botanika hajnalának is nevezhetjük. Olyan szellemi úttörők születtek akkor, mint Diderot, Linné, Buffon, Couvier, Lamarck és még jó néhányan, akiknek életcélja a felvilágosodás szolgálata volt. Egyikük volt az 1741-ben, Berlinben született Peter Simon Pallas, aki hamar bebizonyította, hogy kivételes intellektusa van, és minden bizonnyal a tudományt fogja szolgálni – hiszen már 15 éves korában kidolgozott egy új rendszert bizonyos állatcsoportok osztályozására.