A WWF 2020-as Élő Bolygó Jelentése szerint a gerinces fajok populációi 1970 óta megdöbbentő mértékben, 68%-kal zsugorodtak. Az elmúlt 50 év egyre növekvő erőfeszítései az élőhelyek és fajok védelmére, helyreállítására azonban kezdik meghozni az eredményt. Bár a biológiai sokféleség Európában még mindig csökkenő tendenciát mutat, ám számos faj újra erőre kapott. Közéjük tartoznak a nagyragadozók is.

Az ökológiai rendszert a nagyragadozók jelenléte teszi teljessé. A farkas, a medve és a hiúz nálunk csak kis létszámban van jelen, de állományaik jellemzően növekvő tendenciát mutatnak. Cikkünkben bemutatjuk a nagyragadozók jelentőségét, európai és hazai helyzetét.

A növények felett gyors szárnycsapásokkal egy helyben lebegő és szipókáját a virágkehelybe nyújtva, abból nektárt szürcsölő kacsafarkú szender olyan, mint egy kis kolibri. Villámgyors irányváltoztatása, és az, hogy hátrafelé is képes repülni, szintén rá emlékeztet. Angol és olasz neve, a "hummingbirdhawk-moth" és "asfingecolibri" is erre utal. Ránézésre és viselkedését tekintve a szenderek 2000 fajt számláló csoportjának legnagyobb része ilyen, eltekintve attól, hogy este vagy éjszaka repülnek. Szenderünk viszont nappal aktív.

Az ember és a természet sorsa számtalan alkalommal fonódott össze az elmúlt tízezer év során. Sőt, napjainkra az emberiség vált a biológiai sokféleséget befolyásoló legfőbb erővé. A földi fajok elterjedése, ritkulása vagy kihalása szinte már csak az emberi tevékenységen, gazdasági és világpolitikai érdekeken múlik. Él ugyanakkor egy kicsi rágcsáló a Földközi-tenger medencéjének keleti részén, melynek esetében - úgy tűnik - még ennél is tovább mentünk; mintha az emberiség a biológia legalapvetőbb folyamataira is hatással lett volna. A tüskésegerek egy csoportja esetében ugyanis az emberi történelem és az apró rágcsáló fejlődéstörténete kibogozhatatlanul összekuszálódott. Fajképződés, életföldrajz és evolúció az egyik oldalon, míg az Ókori- Kelet történelme és a tengeri kereskedelem a másikon.