"A kis pandák állatkerti tartásának története 1869-ben, a Londoni Állatkertben kezdődött. Ebben az időszakban Abraham Bartlett volt az angol főváros állatkertjének vezetője. Mivel az Európában addig elevenen még sosem látott jószág szemlátomást a ragadozókkal mutatott rokonságot, Bartlett papa (így nevezte őt a korabeli London) tyúkot és galambot írt elő számára takarmányként. A vörös bundás állat azonban figyelemre sem méltatta ezeket a szárnyasokat, így csak némi édesített teát sikerült belé diktálni, valamint megette azt a párszem borsót is, amelyhez véletlenül jutott hozzá. Bartlett nem győzött csodálkozni ezen a fejleményen, de azért eszébe jutott az állatot Londonba hozó Simpson megjegyzése, miszerint a vörös jószág voltaképpen növényekkel táplálkozik. Így aztán az állatkerti "szuperintendáns" növényi eredetű finomságokból varázsolt terülj-terülj asztalkámat a messziről jött állatszámára, aki aztán - csodák csodája - jóízűen elfogyasztotta a vegetáriánus menüt. Ugyan bambuszt nem tudtak az állat számára biztosítani, de a rózsabimbó, az alma és néhány bogyós gyümölcs is megfelelőnek bizonyult."

"Ha a sakál dél-dalmáciai megtelepedésének történetét szeretnénk kinyomozni, a régi dokumentumok egy érdekes históriát tárnak elénk. A középkorig visszanyúló írásokban számos bizonytalanságot találni, ahogy például elég hektikusan használják a szerzők a "sakál" és "farkas" neveket latin, olasz, dalmát és horvát nyelven. Az viszont bizonyosnak tekinthető, hogy a 15. században erős rivalizálás volt a Velencei Köztársaság és a Raguzai Köztársaság között, ami a két állam polgárai közt is fennállt. A régi beszámolók említést tesznek róla, hogy a sakálokat több hullámban is - vélhetőleg 1491 táján, 1568-ban és 1644-ben - bosszúból telepítették be Korcula szigetére."

"Az Állatvilág korábbi számaiban olvashattunk a Kárpát-medence egykor végtelenbe nyúló füves pusztáinak mára eltűnt emlősfajairól. Arról, hogy ez ember hatására milyen drasztikus mértékben alakult át a nyílt füves élőhelyek világa. Azonban az emberi hatások nemcsak a füves térségeket érintették, hanem az erdők világát is. A Kárpát-medence legnagyobb testű állatai pedig a földtörténeti jelenkor során az erdőket lakták. Az európai bölény, az őstulok és a jávorszarvas szinte egy időben vesztek ki. E békés óriások eltűnésének máig ható ökológiai következményei vannak."